Adó 1 %
Az Ön adó 1 százaléka fontos nekünk! Akkor is, ha Ön szerint az csak pár forint. Ilyen pár forintból fontos alap gyűlhet össze, minden évben.
AZ OTTHONUNK LAKÁSSZÖVETKEZETI ÉS TÁRSASHÁZI ALAPÍTVÁNYADÓSZÁMA:

18101890-2-43

Köszönjük, hogy adója 1%-ával is segíti a magyar lakáságazattal kapcsolatos szakmai képviseleti tevékenység megvalósulásának ügyét.

Mire fordítjuk az adó 1% felajánlásokat?

A lakáságazatban a lakásszövetkezetek és társasházak működéséhez szükséges fejlesztések támogatásához, vissza nem térítendő eseti pályázatok megalkotásához, pénzügyi támogatási alap létrehozásához, az elsőrendűséget élvező, működéséhez szükséges anyagi háttér egy részét, az adó 1 %-ból és adományokból teremtjük elő.
A befolyt adományokat teljes egészében a lakásszövetkezeti és társasházi szektor működtetésének támogatására fordítjuk.

Ebből fedezzük:
– a működési költségünk egy részét,
– a szakmai pályázatok és elérhető pénzügyi támogatások operatív programjainak működtetését,
– a szakmai partnereink oktatásának, tanácsadásával kapcsolatban felmerülő eszköz igények biztosítását,
– a továbbképzések egy részét, és az oktatási eszközök vásárlását
– az egyéb működési költségeket.
Az Alapítvány tisztségviselői 2019. évi tevékenységüket anyagi ellenszolgáltatás nélkül végezték.

Az OTTHONUNK Lakásszövetkezeti és Társasházi Alapítvány javára, az adó egy százalékos felajánlásokról a 18101890-2-43 –es adószám megadásával tudnak rendelkezni alapítványunk javára.

Hogyan rendelkezhet az adó 1 %-ról?

Az idén is lehetőség van arra, hogy rendelkezzen az összevont adóalap után befizetett személyi jövedelemadója 1+1%-áról. Ezt legkésőbb 2020. május 20-ig az szja-bevallási formától függetlenül is megteheti.
Magánszemélyként az idén is dönthet úgy, hogy a megfizetett adójának 1%-át felajánlja egy regisztrált civil szervezetnek, további 1%-át pedig valamely technikai számmal rendelkező egyháznak.
Az 1+1 %-os felajánlásáról – függetlenül attól, hogy a 2019-es személyi jövedelemadó-bevallását hogyan nyújtja be – a bevallással együtt vagy akár attól elkülönülten is rendelkezhet.
A rendelkezést 2020. május 20-ig benyújthatja:
-a személyi jövedelemadó-bevallás részeként (elektronikus úton, vagy postai úton, illetve a NAV ügyfélszolgálatain személyesen),
-az e-szja felületen az online kitöltő program segítségével (elektronikus úton, vagy postai úton, illetve a NAV ügyfélszolgálatain, személyes úton (elektronikus úton, vagy postai úton, vagy a NAV ügyfélszolgálatain személyesen eljárva, lezárt borítékban). A nyomtatvány a NAV honlapjáról is letölthető,
Fontos, hogy a 2020. május 20-i határidő jogvesztő. Ez azt jelenti, hogy ha ezt követően rendelkezik befizetett személyi jövedelemadója 1+1%-áról, a rendelkezése érvénytelen és késedelmét igazolási kérelemmel sem mentheti ki.
Az 1+1%-ról rendelkező nyilatkozatán jelezheti azon döntését is, hogy nevét és elérhetőségét (postai, illetve elektronikus levelezési címét) az Ön által kedvezményezettként feltüntetett civil szervezettel közölje a NAV. Az adatkezelési hozzájárulás és az adatok feltüntetése a rendelkező nyilatkozaton önkéntes, nem feltétele az érvényes rendelkezésnek.

Tanácsok, hogy valóban jó helyre kerüljön az 1 %!

Alapítványunk egyik küldetése, hogy segítsük a lakásszövetkezeti és társasházi együttélések felelősségteljes döntés meghozatalának társadalmi és gazdasági környezetét.
-Saját tapasztalat alapján döntsön.
-Ha nincs személyes tapasztalata olyan szervezetet válasszon, akik a nap 24 órájában látható, kézzel fogható, valós tevékenységet végeznek. Közismerten ilyen a LOSZ OTTHONUNK ALAPÍTVÁNYA.
-Fordítson figyelmet a szervezetek átláthatóságára. Ha az adott szervezet gazdálkodásáról nem talál információkat, érdemes tovább tájékozódni.
-Tájékozódjon- keressen rá a civil szervezet nevére az interneten.
-Nézze meg kik állnak az alapítvány mögött (vezetőség, dolgozók).
Pontosság! Mivel rengeteg hasonló nevű alapítvány létezik, fontos a szervezet pontos neve, adószáma.
Tartsa a határidőket, az adó 1% felajánlásának legutolsó határideje 2020. május 20.
-A rendelkező nyilatkozat hiányos vagy hibás kitöltése miatt az adó 1 % felajánlások jelentős hányadát nem fogadja el az adóhatóság. Fontos, hogy az útmutatásnak megfelelően töltse ki a rendelkező nyilatkozatot, figyeljen a címzésre.

OTTHONUNK LAKÁSSZÖVETKEZETI ÉS TÁRSASHÁZI ALAPÍTVÁNYADÓSZÁMA:

18101890-2-43